Mi lenne, ha egy hétig nem szedálnád magad?

Légy okosabb az okostelefonodnál!

Manapság már mindannyiunk tenyerében elfér a világ. Okostelefon van nálunk, és nem félünk használni. Ha már kettőnél többen állnak előttünk ügyintézéskor  a sorban, szinte biztos, hogy előkerül. Már-már csalódás, amikor elsőként érünk a kasszához, vagy ha vezetés közben kifogunk egy zöldhullámot, hisz olyankor  ugrik az alibi, hogy vessünk egy pillantást az értesítésekre…

Talán még ennél is durvább, amikor kollégák megbeszélés előtt, vagy az ovis gyerekeikre váró szülők egymás mellett nyomkodják a gombokat.

Elfelejtettünk csendben, mozdulatlanul ülni. Elfelejtettünk hozzászólni a melletünk levőhöz. Elrévedni a busz ablakán át elhaladó tájban, vagy csak nézni kifele a fejünkből. Elfelejtettünk beszédbe elegyedni, vagy kényelmetlen toporgás közepette távoli tájakról ábrándozni. Elképzelni, milyen jó lesz végre hazaérni. Elfelejtettünk unatkozni.

Barátaink mellett a kocsmaasztalnál; párunk mellett a tv előtt; gyerekeink mellett a homokozó szélén. Nyomkodjuk a gombokat.

Számos kutatás, videó és újságcikk szól arról, hogy a közösségi média, a dopamin nevű hormon aktiválásával, nem csak lelki, de fizikai függőséget is okoz – valódi drogként működik. Sokat foglalkoznak azzal is, milyen hatással van ez életünkre, kapcsolatainkra, társadalmunkra. 

Most azonban arról szeretnék beszélni,  hogyan szakítottuk meg észrevétlenül a kapcsolatot még a saját érzelmeinkkel is, azáltal, hogy minden apró kis kellemetlenségnek vagy kényelmetlenségnek egyetlen ujjmozdulattal teljesen le tudjuk tekerni a hangerejét.

Amíg valami nagyon nagy baj nem történik, igazából semmivel sem kell szembenézni, megbírkózni. Nem muszáj észrevenni, ha fáradsz, éhes vagy, elzsibbadt a lábad; ha dühös lettél, izgulsz vagy totálisan magányosnak és haszontalannak érzed magad. Nem kell reagálni a tested-lelked üzeneteire, nem kell belemenned önvizsgálatba – bőven elég, ha eltereled a figyelmedet. 

Egyfelől ott van e mögött az a kimondatlan, mégis minden irányból felénk áramló társadalmi üzenet, hogy muszáj jól lenni. Már gyerekkorban megtanuljuk, mennyi mindenre képes anyukánk, csak nehogy szomorúnak lásson – ezt aztán gondolkodás nélkül továbbadjuk a saját gyerekeinknek is. A fotókon pedig  mindenki kiáradóan boldog, energikus, pozitív, sikeres. Persze a szörnyen nehéz napokról is beszámolnak valami szarrá filterezett minimalista kötött takaró alól szelfizve, de mellé teszik, hogy az általuk használt/értékesített termékeknek hála túllendültek az aznapi nehézségeken… Szóval lehetsz épp szarul, ha közben szépen le tudod fotózni: arra is jönnek majd a lájkok, termelődik a dopamin. De azért inkább ne legyél szarul, mert ha túl gyakran és túl sokáig csinálod, miféle lúzerek akarnak majd követni téged? 

Másfelől ott van a másik mániánk: hogy produktívnak kell lenni. Minden másodpercet ki kell használni. Nehogymár csak úgy vesztegessük a dárga életünket betanuló kasszás nőkre várakozva. (Mikor elvesztegethejük akár az egészet is egy  fantáziavilágban, amit önmagunk és egymás ámítására hozunk létre és tartunk fenn)

A negatív érzelmek nem trendik. Fájnak. Ijesztőek. Ráadásul gombnyomásra el lehet tüntetni őket: akkor meg minek kínlódjunk velük?  

Azért, mert azáltal, hogy nem vagyunk hajlandóak időnként egy kicsit kellemetlenül érezni magunkat és némi önvizsgálattal átrágni magunkat ezen, valójában állandóan szarul leszünk – csak épp nem vesszük észre. 

Ráadásul egy csomó mindent lenyomunk, felgyűjtünk így, ami előbb utóbb olyan mértékben és formában tér vissza az életünkbe, hogy az elől már nem lehet csak úgy kitérni. Baleseten, váláson, komoly betegségen, halálon nem segít a gombnyomkodás.

Pedig a nehézségeink rejtik életünk legfontosabb leckéit. Gyakran a legnagyobb fájdalom mélyén rejlik a legnagyobb áldás és katarzis – talán nem véletlen, hogy a vajúdás, a szülés analógiája is éppen et az üzenetet hordozza.

Közben mindenki a Google-ön keresi a szenvedélyét, talán elfeledkezve arról, hogy már a szóban is benne van a szenvedés, ahogy ezt a latin eredetű passion szó sem rejti el…

A gond az, hogy nem lehet szelektálni: miközben a rossz érzéseinket észrevehetetlenné tompítjuk, ne csodálkozzunk, ha az életöröm és elégedettség is csak fakó, összemosott kontúrok között próbál jelezni, hogy hahó, itt vagyok. 

Talán nem kell tovább ragoznom, hogy elhidd: amikor egy-egy üres pillanatban gondolkodás nélkül a telefonodért nyúlsz, épp készülsz belőni magad a következő adag tompítóval. 

De mit kellene tenned ehelyett? Sürgősen szabadulj meg az iPhonodtól és kutasd át a padlást, hátha megvan és működik még a Nokia310-es? Esetleg mégjobb, ha beköltözöl a Krisna-völgybe, vagy létrehozod az első itthoni Amish közösséget? 

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok oda a túlzásokért.  Minden fennebb ecsetelt hátrány ellenére az okostelefon, az internet és a közösségi média csodálatos találmányok. Megszámlálhatatlanul sok előnnyel bírnak, sokunk számára szabadságot és megélhetést jelentenek. Nem tartom jó ötletnek kiönteni a gyereket is a fürdővízzel együtt. Helyette itt van pár tipp, amit mindenki kipróbálhat:

1. Első nap egyszerűen csak figyeld meg és jegyezd fel, mennyi időt töltesz aktív netezéssel.

Ha esetleg online dolgozol, előzőleg döntsd el, mi számít munkának és mi nem – és csak az utóbbi önkéntelen, kikapcsolódást ígérő pótcselekvéseket jegyezd fel. Ha elalvás előtt a végösszeg 30 perc alatt áll, nem is értem miért olvastál idáig. 🙂 

2. Ha lehet, ébredés után adj magadnak legalább 15-30 percet, mielőtt belépsz az online térbe!

Sokan még félálomban vannak, amikor első dolguk gyanánt a telefonért nyúlnak. Ha ezt teszed, a napod, az első pillanattól az utolsóig, a másoktól érkező impulzusokra való reagálással fog telni ahelyett, hogy tudatosan és kedved szerint alakítanád, TEREMTENÉD az életed.

3. Te töndsd el, hogy mennyi időt és mikor akarsz online lenni

Előre határozd meg, mennyi online időt engedélyezel magadnak aznapra. Ezt olyan szigorúan vedd, mintha legalábbis orvosi időpont lenne. Lehet délelőtt 9-12. Lehet napi kétszer egy óra, vagy kétóránként fél. Csakis te írod a szabályt, aztán viszont be is kell tartanod. Két tervezett online egység között nem ér becsekkolni!

4. Célirányosan netezz

Tudom, milyen csábító vérremenő viták és izgalmas fogadalmak helyett azonnal guglizni, hány évig volt aktív a Beatles vagy hány foga van egy bálnának, de gyakran pontosan efféle csaliktól ragadunk bele órákra a világhálóba. Legjobb, ha eleve úgy tervezed és időzíted a netidőd, hogy konkrét listád van arról, mi mindent szeretnél elolvasni, átnézni, elintézni. 

5. Ha azon kapod magad, hogy két tervezett netezés közben önkéntelenül a telefonodért nyúlnál...

  1. Először figyeld meg, milyen érzés, állapot, gondolat késztet erre. Azonosítsd. Pl: unatkozom. Vagy: kezdek elfáradni, tartanék egy kis szünetet; Esetleg: magányos vagyok, hiányzik egy jó beszélgetés. 
  2. Ha beazonosítottad az érzést, kérdezd meg magadtól: érdemes ezt most telefonozással elnyomnom, vagy jobb lenne inkább inni/pihenni/odabújni a páromhoz stb. 

6. Szoktasd hozzá az ismerőseidet, hogy NEM VAGY MINDIG ELÉRHETŐ

Tudom, hogy frusztráló, ha látják, hogy láttad, és mégsem válaszolsz, de erre is kiváló megoldás, ha csak netidőben csekkolod az üzeneteidet. Senkinek sem árt, ha picit várnia kell. Akik szeretnek, lassan hozzászoknak, hogy te csak netidőben válaszolsz, akinek meg nagyon sürgős, az megpróbálhat elérni telefonon is. 

7. "Fizess" kötbért

Ha mindent tudatosítottál, de még mindig szeretnél potyanetezni egy kicsit, ám legyen. Előtte viszont végezz el pár felülést, fekvőtámaszt, vagy bármilyen, szabadon választott izomcsoportot erősítő gyakorlatszériát. A napi tervezésnél döntsd el, aznap mire gyúrsz.

Ha így jársz el, hamarosan vagy elmegy a kedved a potyanetezéstől, vagy óhatatlanul csinosodni kezdesz, de minkét esetben tudatosabbá válsz.

8. Tanuld meg inkább (ki)kapcsolódással tölteni az üresjáratokat

Írok néhány példát olyan esetekre, amikor eddig, várakozásra kényszerülve, a telefonodért nyúltál volna:

  • megfigyeled a pillanatot – a testi érzeteidet, a gondolataidat, a téged körülvevő személyeket, tárgyakat; ha már profibb vagy megfigyelésben, akkor a hangulatokat, energiákat is. 
  • kapcsolódj a jelenlévőkkel: mosolyogj, beszélgess, vágj vicces pofákat a veled szemben ülő kisgyereknek. Akkor is, ha a sajátod, sőt.
  • ábrándozz;
  • meditálj;
  • engedd meg magadnak, hogy “csak” legyél. 

Az olvasás szuper dolog, távol álljon tőlem, hogy lebeszéljelek róla. Abban azonban nem tér el a telefonnyomkodástól, hogy ugyanúgy kiszakít a jelenből. 

9. Éld meg a negatív érzéseidet

Ha legközelebb érzed, hogy valami nem OK, tölts el egy kis időt kettesben ezzel az érzéssel: ülj le egy kényelmes helyre, vagy menj el sétálni. Figyeld meg, milyen érzeteket kelt a testedben, és hogy milyen gondolatokat mondasz magadnak, amelyek hatására erősödik vagy gyengül a rossz érzés. Ne ítélkezz és ne ellenállj a negatív érzésnek. Ne akard elzavarni, elmúlasztani, elterelni a figyelmedet róla. Engedd meg, hogy legyen, és csak figyeld, sőt, nyugodtan beszélgethetsz is vele: kérdezd meg tőle, miért jött és mit akar. Meg fogsz lepődni. Garantáltan izgalmasabb beszélgetésre számíthatsz, mint a legtöbb Fb. poszt alatt!

Próbálj egy hétig így netezni, és aztán oszd meg a tapasztalataidat velünk. 

Ha tetszett ez a cikk, és egy fejlődést, inspirációt, valódiságot kereső nő vagy, szeretettel látunk a Fb. csoportunkban is, a Határtalanul NŐben.  – persze csakis az előre betervezett netezős idődben! 🙂

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •