Hogyan gondolkodj, dönts és cselekedj önazonosan?

Ragyog a ház! Úúúúgy vártam a mai napot! Még sosem fizettem takarításért, és mára beszéltük meg az első alkalmat!

És akkor mi történt? Nem jött el!

Annyit kellett várnom az anyukája hajfestésére, hogy már majdnem belecsúsztunk a fizióterápiája időpontjába, és nem tetszett neki, mikor közöltem vele, hogy én mindent megértek, de akkor sem szeretném a piaci ár dupláját kifizetni egy félkész takarításért.

Azt mondta, nem kell neki a pénz olyan nagyon. Némi csodálattal vegyülő döbbenettel köszöntem el, azon gondolkodva, hogy én vagyok-e vajon csak ekkora lúzer, hogy még ha önhibámon kívül is ilyen szinten átlépném valakivel az eredeti megállapodásunkat (mondjuk még sosem fordult elő, és remélem nem is fog), azt se tudnám, mit ajánljak fel, hogy kompenzáljam… )

Nade miért is mesélem ezt most el nektek? Mert – páran talán már tudjátok -, mostanában leginkább az önazonosság kérdése foglalkoztat, és ebben az apró, mindennapi történetben számos idevágó tanítást találtam,  melyeket meg szerettem volna osztani veletek. 

Kezdjük ott, hogy mit csinálsz, ha azt kérem, válassz:

  1. Már-már vállalhatatlan piszok az otthonodban, viszont szabadnap a gyerekekkel és 10.000 huf, amit arra költesz, amire akarsz;
  2. Tiszta ház, miközben szabadon játszhatsz a gyerekekkel, mert nem neked kell megcsinálnod; viszont lemondassz  a 10.000 forintról
  3. Tiszta ház, de eltöltesz vele egy napot, amit akár a gyerekekkel is tölthetnél, viszont megmarad 10.000 forintod;

(*a gyerek itt behelyettesíthető bármivel vagy bárkivel, aki amúgy a fontossági listád csúcsán áll)

Három “értéket” kell mérlegelni:

  1. A pénz
  2. Az idő azokkal, akik számodra a legfontosbbak;
  3. Tiszta, élhető otthon (*szintén behelyettesíthető bármivel, amire vágysz, és választhatsz, hogy megcsinálod-e magadnak, vagy fizetsz érte)

A képlet egyszerű: kettőt megtarthatsz, egyről le kell mondanod.

Én jelen helyzetben úgy döntöttem, hogy vesszen a pénz, kell a tiszta ház és a gyerekek.

Az élet azonban felülírta ezt, és újabb döntésre kényszerített: mocskos ház, viszont pénz és gyerekek, vagy tiszta ház és a pénz is megmarad, de le kell mondanunk egy jó kis játszós napról.

A pénzről ezúttal könnyű lett volna lemondanom, de megszűnt ez az opció (pedig még telefonálgattam párat, hátha találok valami sürgősségi szolgáltatás);

Viszont a gondolat, hogy hétfőig ebben a vaskos trutyiban éljek, egészen elvette a játszós kedvemet, így kénytelen-kelletlen felhúztam a gumikesztyűt, és nekiláttam a munka elvégzéséhez.

Ezzel a példával meg akartam mutatni nektek, hogy kerül állandóan mérlegre, mi az, amit leginkább értékelünk az életünk egy adott pillanatában.

Ha megkérdeznéd tőlem, mi a fontosabb: a gyerekeim, vagy hogy rend legyen a házban, azt mondanám, micsoda ostoba kérdés, hát persze, hogy a gyerekeim. Viszont ha egy ilyen szorító helyzetbe csomagolva az élet kérdezi tőlem ugyanez, úgy látszik, előfordulhat, hogy egészen másképp döntök.

Persze, ez most sarkítás! Nem szabad túlzásba esni, amikor tudatosítod magadban az opcióidat. Nem igaz, hogy a gyerekeimet “áldoztam fel”, hanem leginkább annak lehetőségét, hogy legyen pár önfeledt, játékkal teli percünk. Nem merem megkockáztatni, hogy óránk, mert igaz ugyan, hogy az idealizált, bennem élő kép az, hogy kacarászva, virágfüzérekkel a fejünkön szaladgálunk a végtelen mezőn hármasban, majd 5 boldog és önfeledt óra után élményekkel telve és kellemesen kifáradva hazatérünk,  a valóság azért még mindig az, hogy ha 10 nyugis percre jut 5 perc stressz és 5 perc hiszti, az hatalmasan jó arány.

Azonban tudatalatt az ilyen döntések – pontosan azért, mert hajlamosak vagyunk sarkított formában értelmezni a világot, és a felületes interpretációinkat valóságként könyvelni el –   könnyen bűntudat formájában keseríthetik életünket.

Jó példa erre a klasszikus “feláldozom a gyerekeimet a karrieremért” szülői vívódás.

A valóság viszont mindig árnyaltabb ennél! Ha pl. A család megélhetése múlik mindkét szülő bevételén, akkor természetes, ha (egy időre) “mindent” hajlandóak feláldozni: időt, preferenciákat, munkával és neveléssel kapcsolatos elveket, csak maradjon együtt a család, legyen biztonságos otthonuk, legyen mit ennünk. Lehetnek bármilyen fenkölt eszméink és elveink is, a túlélés azonnal első helyre kerül, ha egy fenyegető helyzet áll elő.

Viszont, ha mondjuk simán megengedhetnénk magunknak, sőt, vágyunk is arra, hogy évekig otthon legyünk a gyerekeinkkel, mégis hamar munkába állunk, mert mondjuk úgy érezzük, ez a társadalom felől érkező “elvárás”: abból stressz lesz, feszültség, bűntudat, és visszanézve nagy valószínűséggel megbánás.

Az önazonos döntés tehát:

  1. Figyelembe veszi a számodra legfontosabb értékeket;
  2. Ezeket ugyanakkor RUGALMASAN kezeli, mert az élet mindig megköveteli az állandó mérlegelést; figyelembe veszi tehát a pillanatnyi lehetőségeket és igényeket is;
  3. SOHA NEM mások elvárásainak próbál megfelelni.

Ha az életedben felbukkanó döntéseket – a legkisebbektől a legnagyobbakig – ennek szellemében hozod meg, nagyon messzire nem tévedhetsz a saját utadról.

Van ennek a történetnek azonban egy másik fontos aspektusa is:

Mit érzek akkor, amikor az én értékeim egy másik ember értékeivel konfliktusba kerülnek?

Bennem jelen esetben sértettség, felháborodás és csalódottság volt, hiszen az én értékítéletem szerint a takarítónő-(jelölt) nem volt korrekt, nem volt empatikus, nem tanúsított tiszteletet és megbánást; mindezt pedig természetesen azért éreztem ilyen heves létjogosultsággal, mert én, mint szogáltató, ilyen szellemben dolgozom, ezek az önmagammal szembeni elvárásaim is.

Viszont érdemes megnéznünk az ő értékeit is: mi volt neki fontos és mi nem ebben a helyzetben? Amiről elég könnyen lemondott: egy idegen elvárásainak való megfelelés; ügyfél elégedettség; hosszútávú munka és az ezzel járó pénz. Ami szemlátomást fontos volt: az anyukája időbeosztását tiszteletben tartani (akár az ügyfél kárára is), a gyermeke biztonsága, egy felszabadult délelőtt, a saját egészsége (fizióterápia).

Innen nézve lássuk be: ez egy egész karakán, és önazonosságában mindenképp elismerésreméltó bemutatkozás volt!

És akkor még itt egy duplacsavar: miközben sikálás közben azon puffogtam, hogyan lehet ilyet tenni másokkal: beígérsz nekik valamit, beleélik magukat, számítanak rád, aztán meg otthagyod őket a faképnél, egyszercsak rádöbbentem, hogy én szabadban töltött, játszós napot ígértem a gyerekeimnek, errefel… értitek.

Az önazonosság egy másik fontos eleme, hogy ha valami rajtam kívüli esemény mélységesen felháborít, akkor nem teszem szemrebbenés nélkül pontosan ugyanazt, vagy legalábbis észreveszem és beismerem, hogy velem is előfordul. Ettől kicsit elnézőbbé válok, önmagammal és másokkal szemben is, és sokkal kevésbé leszek képmutató . Márpedig ez egy egészen jó dolog!

Ha szeretnél önazonosabbá válni, a legjobb helyen jársz! Tudatosítsd legfontosabb értékeidet ezzel a

Ui.: Talán páran hallottátok már, egy 30 napos ÖNAZONOSSÁGI kihívásra készülök az Instagramon (de a fb-n is fogom közvetíteni), és minden csatlakozni kívánónak nagyon örülök!

Magyar nyelven a @threadwalker Instagram profilom közvetítésében tudtok majd csatlakozni. E cikk alatt letölthetitek a kihíváshoz szükséges első előkészítő feladatsort.

Aki tud angolul, az egyúttal nyelvgyakorlásra is használhatja majd ezt a projektet, hiszen a @fluencyandflow Instagram oldalamon angolul fog zajlani a kihívás.

Mindezzel az a célom, hogy mélyebb felismerésekre jussunk az értékeinket illetően, és úgy szervezzük át az életünket, hogy a döntéseink és cselekedeteink jobban tükrözzék mindazt, ami számunkra igazán fontos.

Ha kedved támadt csatlakozni, kövess Facebookon, a hírlevelemen keresztül, vagy az Instagramon, hogy értesülj az előkészületekről és a kezdés pontos időpontjáról.

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •