10 életre szóló lecke, melyet a szülés tanított nekem

10 életre szóló lecke, melyet a szülés tanított nekem

Eddig kétszer volt szerencsém megtapasztalni a női lét talán legintenzívebb élményét: a szülést. Első gyermekemnek  kórházban, a másodiknak pedig otthon adtam életet.

Midketten időben érkeztek, normál lefolyású, bonyodalommentes váradósságok után. Tudom, hogy ezért hálával tartozom a sorsnak, de azt is tudom, hogy ha másképp alakul, annak is meglettek volna a maga tanulságai.

A természetesség híveként ragaszkodtam a háborítatlan szemlélethez. A taoista tanok híveként pedig ahhoz, hogy igyekezzek nem ragaszkodni semmihez. Ez utóbbi miatt választottam először a kórházat. És az előzőért kötöttem ki másodjára otthon.

Egyik döntésemet sem bántam meg, hisz mindkettő elementáris tapasztalatként alakított és formált. Mégis azt kell mondanom, hogy egymástól nagyon eltérő élmény volt a kettő, és hogy egyfajta szakrális női beavatás, és az önmagammal való teljes egység átéléséhez nekem mindenképp szükségem volt arra a valódi háborítatlanságra, melyet csakis a bábai szemlélet és az otthonszülés tett számomra lehetővé.

A kórházban a következő dolgokat sikerült megtanulnom:

1. Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni. Mégpedig akkor, és csakis akkor, amikor te is, a körülményeid is készen állnak rá. Egyetlen perccel sem hamarább.

Amikor valamire nagyon vágysz már, de annak érkezése nem rajtad múlik, nem segít a türelmetlenkedés.

Sőt, olykor még a türelmes várakozás sem.

Könnyen lehet ugyanis, hogy valami belül blokkolja a beteljesülést.

Miért nem érzed teljesen késznek magad? Pontosan mitől félsz?

Érdemes ennek alaposan a mélyére ásni, és addig vizsgálódni, amíg megoldódik. Ez szó szerint olyan érzés, mint amikor egy csomót sikerül kioldani: azonnal érzed, hogy ez volt az. Hirtelen könnyűnek érzed magad, szinte repülni tudnál. Bár innentől nem különösebben izgat már, mikor következik be, amire vágysz, nagy valószínűséggel hamarosan megtörténik, hiszen most már valóban készen állsz.

Legintenzívebben ezt az első babámnál tapasztaltam meg, amikoris rájöttem, hogy paradox módon attól félek egyedül, amitől a “biztonságot” remélem: a kórházi környezettől, és mindentől, ami ezzel jár – kezdve a “vajon időben indulok-e majd” aggasztó kérdésével.

Azóta azonban többször megfigyeltem, hogy pontosan ugyanez az elv minden terv “életre keltésére” egyaránt vonatkozik.

2. Egyéni felelősség

photo: https://hu.pinterest.com/pin/489977634432406655/

Egy bábától hallottam ezt a bölcsességet: “A felelősség azé, aki viseli a következményeit”.

Márpedig az ideiglenes, vagy adott esetben tartós szívás alól sajnos sokszor nem mentesít, hogy:

– nem tudtam, hogy tájékozódnom kellett volna;

– nem tudtam, hogy kritikusan kell megválasztanom, honnan tájékozódom;

– nem tudtam, hogy egy bizonyos cím megszerzése még önmagában senkit sem tesz hiteles forrássá, ezért érdemes egyszerre több helyről véleményt kérnem, és a hallottakat minden esetben össze kell vetnem a saját megérzéseim sugallatával;

– én csak nem akartam konfliktusba kerülni; úgy gondoltam, fontos dolog a bizalom;

– az orvos/szülésznő/csecsemős nővér/szoptatási tanácsadó/védőnő stb hibázott, nem én.

Sajnos, ha a fentiek egyikének vagy összességének negatív következményeit nekem és/vagy a gyermekemnek kell viselnie, sovány vigasz lesz az akkori tudatlanságom, vétlenségem, vagy jóhiszeműségem.

Engem a szülés MINDEN addigi élménynél JOBBAN TANÍTOTT az EGYÉNI FELELŐSSÉGEMRE, és ezt azóta az életem összes területén kamatoztatni tudom.

Mi az, amit ÉN megtehetek önmagamért és másokért, hogy a dolgok elveim szerint, és az általam kívánt irányba alakuljanak? Mi az, amivel ÉN NEM ÉRTEK EGYET, még akkor sem, ha az egész világ azt várná, vagy az követeli tőlem?

Két olyan kérdés ez, amelyet ha gyakrabbban feltennénk magunknak, kevesebb lenne az általunk IS működtetett rendszer mögé bújás, és több lenne az emberség. Nem maradnánk benne méltatlan, megalázó helyzetekben. Nem vennénk részt olyan tevékenységekben, melyek szemben állnak az elveinkkel. Természetesen így sem tudnánk minden rosszat elkerülni, hisz az élet ilyen, képtelenség mindent kivédeni, és nem is ez a cél – de azért jópár kellemetlenséget meg tudnánk spórolni önmagunkna és másoknak.

3. Senki sem szereti a konfliktusokat. De van, amikor sajnos nincs más választásod, mert az önmagadért való kiállás fontosabb, mint az, hogy ki mit fog gondolni rólad.

photo: http://shu84.blogspot.hu/2012/11/paul-morel-photography.html

Egy tökéletes világban a segítők azért vannak ott, hogy segítsenek; egy kiszolgáltatott helyzetben lévőbe (márpedig egy szülő nőnél kevés kiszolgáltatottabb személy létezik) nem rúgunk bele, az orvos bölcs, nagytudású és emberséges, és mindenki teszi a dolgát.

A valóságban azonban az emberek tudatossági szintje teljesen eltérő, sőt, még az egyes egyén esetében is szinte percről percre változik. Órákon át birkatürelmed van, de egyszercsak mondjuk megéhezel, és századik alkalommal már nem tudod kedvesen és higgadtan elmondani ugyanazt. Aki pont ezt fogja ki tőled, azt nem fogja vigasztalni, hogy előtte milyen jófej voltál.

A világ olyan, amilyen, a benne élő emberekkel együtt. Mások viselkedése a legritkább esetben irányul személyesen ellened – általában mindig a saját gubancaikról (pl. éhségről, fáradságról, megkeseredettségről) árulkodik.

Ha nem tanulunk meg átlátni ezen, és tudatosan működtetni az általunk játszott, aktuális szerepeket, egyszerűen belecsúszunk egy végtelen spirálba, és védtelenül eljátszuk, amit épp nekünk “dobott a gép”. Ha a kórházi személyzet kioktató és lekezelő, lemegyünk kislányba és jól akarunk viselkedni, nehogy megdorgáljanak minket. Az orvos iránt érzett gyakori tekintélytiszteletből automatikusan előjöhet belőlünk egyfajta szubmisszív magatartás.

Márpedig amikor a saját és/vagy gyermekünk sorsa a tét,  (=nagyjából mindig), éltebevágóan fontos, hogy önmagunkra kompetens, egyenértékű felnőttként gondolkodjunk, aki tisztában van a saját jogaival, érdekeivel és lehetőségeivel, és készen áll bármikor, bárkivel szemben kiállni ezekért, ha ennek szükségét látja. Akkor is – sőt, különösen akkor -, ha a másik fél mindent elkövet, hogy megfélemlítő viselkedésével felülkerekedjen.

4. Önismeret - mindennek az alfája és omegája.

Bár tudtam, hogy természetesen szeretnék szülni, erősen befolyásolta döntésemet a “biztonság mindenek felett” mantrája, melyre nem csak a többségi társadalmi szemlélet, de saját személyes múltam is rásegített: szülész-nőgyógyász főorvos lányaként abban nőttem fel, hogy “aput akkor hívják, ha baj van”. Aput mindig hívták. Esszerint akkor mindig baj volt.

Mindegy is, hogy miért hiszed, amit hiszel – attól még könnyen lehet, hogy az nincs összhangban a legbennsőbb önvalód szelíd sugallatával. Ezt onnan érzed, hogy minden logika ellenére “valami mégsem stimmel”. Pl. érzed, hogy valami blokkol, gátol, szorongást kelt odabenn. Nem segít a logikus érvelés. Eközben talán nagyon vonz egy másik lehetőség, de a beléd kondicionált okokból kifolyólag egyszersmind ijeszt is.

Átrágni magunkat a tanult hitrendszerünkön és összhangba kerülni a legbensőbb önvalónkkal hosszadalmas, fárasztó, sőt, olykor fájdalmas folyamat. Legtöbbünk számára egész életen át tartó utazás, vagy pedig valami olyasmi, amit sokáig halogatunk.

Valahányszor azonban sikerül ebből az összhangból cselekednünk, az olyan, mintha hirtelen szupererőre tettünk volna szert: teljes bizonyosságból és félelem nélküliségből származó, szeretetteljes cselekedet.

Pontosítok: ez így, együtt, maga a legyőzhetetlenség érzete.

photo: https://www.flickr.com/photos/mariekedejj/25952606680

Ha már az első szülésem előtt kellő önismerettel rendelkezem, fel sem merült volna bennem, hogy kórházba kellene mennem.

Így viszont nyilván az volt ennek a döntésemnek a legfontosabb célja, hogy megszerezzem a magabiztossághoz nélkülözhetetlen önismeretet.

Hogy meg akarjam, és meg merjem hallani a benső suggallatot.

Hogy kövessem, bármekkora ellenállást is kell leküzdenem.

Ha pedig valamiért egyszercsak kiderül, hogy ez az út mégsem folytatható, AKKOR, és csakis akkor jöjjön be a képbe a taoista bölcsesség az elengedésről, a nem ragaszkodásról. Nem ez előtt, és nem ez helyett.

Kellő önismeret híjján a legbölcsebb tanok is könnyen elvakult önigazolásunk eszközévé válnak.

És  most lássuk, mi az, amit az otthonszülés által sikerült megtapasztalnom:

5. A bizalom nem címektől, diplomáktól, hírnévtől és észérvektől fog megszületni bennünk valaki iránt.

A bizalom az, ami akkor sem rendül meg, ha a másik olyat mond, amit nem szívesen hallassz – mert tudod, hogy tudása legjava, és hogy maximális irántad való jószándék vezéreli. (Nem a saját kényelmét, érdekeit, félelmeit tartja szem előtt, és nem próbál manipulálni vagy érzelmileg zsarolni).

A bizalom nem magamra erőltethető döntés, hanem megkérdőjelezhetetlen bizonyosság.

A kórházi szülésem kísérői felé nem alakult ki bennem ilyen szintű bizalom, a bábáim felé azonban igen. És ez nem azt jelenti, hogy ők minden esetben jobb döntéseket hoznak, hanem azt, hogy az ő döntéseiket egy pillanatig sem kérdőjelezném meg. Meggyőződésem, hogy nem a saját kényelmüket, érdekeiket, vagy félelmeiket tartják szem előtt. Tudom, hogy sosem próbálnának manipulálni, vagy érzelmileg zsarolni. 

6. A szenvedésnek VAN értelme.

Ha ebből indulsz ki, meg is találod, mi az. Ha megtalálod mi az, és összhangba kerülsz vele, felülhetsz a hátára, és messzire visz. Ezen a ponton már nem létezik félelem.

A fájdalom a barátunk – ha összehangolódunk vele és uralmunk alá vonjuk, minden hulllámmal közelebb kerülünk a célunkhoz. Ha viszont “megúszásra játszunk”, megpróbáljuk kiiktatni a fájdalmat, könnyen elakadhatunk.

Ez az, amit a szakma megtévesztő módon sokszor “fájásgyengeségnek” nevez. Pedig ez ugyanolyan rohadtul fáj, csak épp nem “előre vívően”.

Mégpedig azért nem, mert a tudatunk nem a hátán ülve irányít, hanem épp a háta mögött igyekszik csendben “elsurranni”: gyakorlatilag berezel, és cserben hagy minket.

Pihenés céljából persze el lehet “bliccelni” egy-egy összehúzódást, de menekülési céllal NEM.

photo: http://surfandbefree.tumblr.com/post/67980976133/httpsurfandbefreetumblrcom-alana

7. "Egy ősi rítust ismételek, ezáltal bekapcsolódok a hagyományba".

Legközelebb próbáld ki ezt a mantrát, és érezd, ahogy a saját erőd az összes valaha élt nő, sőt, az egéz Univerzum erejével sokszorozódik.

8. Egységélmény és önbizalom

Amikor átéled, hogy jobban hiszel a saját testednek, mint bármilyen gondolatnak, amely ember fejében valaha is megszületett;

Amikor érzed, hogy nem cselekedned, hanem csakis engedned kell, mert az ösztöneid, az izmaid, az elődeid ősi parancsa vezérel;

Amikor olyan segítők vannak körülötted, akik nem utasítgatni és irányítani próbálnak, hanem hisznek abban, hogy csakis TE ÉRZED igazán, hol tartassz éppen, és mit kell tenned:

A magabiztosságnak egy olyan foka ez, amelyet legalább egyszer mindenkinek meg kellene tapasztalnia.

9. A szülés nem csak azért nehéz, mert fájdalmas. Hanem elsősorban azért, mert az egód pontosan érzi, hogy el kell mennie egy olyan határig, amely számára egyenlő a halállal.

Egy haldokló egó márpedig sok mindenre képes, és a szülés szempontjából egyik sem nevezhető éppen produktívnak: először pl. poénkodik; aztán meg ijesztget; ezután “megúszásra játszik” (fennebb kifejtve); utána pedi pánikba esik, vergődik, fenyegetőzik, kikészül.

Eljátsza, hogy nem bírja tovább, mert kezdi kapizsgálni, hogy ebben rejlik a kulcs. Csak épp azt nem tudja szegény, hogy ezt nem lehet megjátszani.

A fordulópont az, amikor az egód kifárad, vagy pedig sikerül úgy megszólítanod, hogy megnyerd a közreműködését.

Amint ugyanis sikerül megjátszás nélkül elfogadnia, hogy igen, ez fáj, és hogy ez jó; igen, ezt nem fogjuk tovább bírni, és hogy ez is jó; hogy most már legyen, ahogy lennie kell, és úgy lesz jól: egyszercsak fordulópont következik.

photo: http://prismofthreads.blogspot.hu/search?updated-max=2011-10-25T22:37:00-07:00&max-results=7&start=52&by-date=false

10. Valódi lényünknek nincs szüksége védelemre, mert sebezhetetlen.

Az a pillanat, amikor az egó félreáll: feladja az okoskodást, a trükközést, a küzdelmet, a vergődést, az irányítási vágyat, a vágyat, a félelmeit, az élni akarást, az akarást: ez az a pillanat, amikor a születés megtörténik.

Mintha egy leírhatatlan belső erő feszítő hatására a páncélod millió szilánkra szakadna, és szétszóródna az Univerzumban, hogy alatta ott maradj Te: a teljesen csupasz és védtelen, ugyanakkor igazi, erős, sebezhetetlen és legyőzhetetlen Önvalód.

Karjaidban pedig a gyermeked.

Ezek voltak az én személyes élményeim. 

Ahány szülés, annyi történet, és még annál is több tanulság. 

Van kedved megosztani velünk a tiédet? 

Megteheted hozzászólásban, vagy akár élőben is, ha nem bánod, hogy közben angolt is gyakorlunk. 

A november 22-én, szerdán, 10:30-kor kezdődő Fluency & Flow angol gyakorló caoching klub során ugyanis a szülésünk tanulságairól fogunk beszélgetni a budapesti HellóAnyu! kávézóban. (Csányi utca 7., Budapest, Hungary, 1077)

Ha szeretnél ingyenesen részt venni ezen az eseményen, kérlek, regisztálj  mielőbb ezen a linken: goo.gl/akdMNq

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *