7 megfontolnivaló a hozzáállásodban az örömteli (angol)tanulásért és boldogabb életért

7 megfontolnivaló a hozzáállásodban az örömteli (angol)tanulásért és boldogabb életért

Source: http://alop.org/2014/12/5-tips-for-a-happy-dog/
  • 1. A tanulás egy folyamat, melynek minden szakasza egyformán fontos és értékes.

Mindannyian a saját utunkat járjuk, ahol minden egyes lépés a maga módján tökéletes, és egyformán jelentős. Ahogy egy 3 éves gyermeket nem tartunk jobbnak egy 3 hónaposnál, pusztán azért, mert már tud járni és beszélni, ugyanígy a saját képességeinket sem lenne szabad másokhoz, vagy a saját és mások elvárásaihoz méricskélnünk, hasonlítgatnunk. 

  • 2. Nincs az a siker, mely örökké tart

Az, hogy valaki többszörös sportbajnok középiskolás korában, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy harmincas éveire túlsúlyos drogfüggővé váljon. 

Mindaddig, amíg az elért eredményeidtől teszed függővé önmagad megítélését és megbecsülését, sosem leszel tartósan elégedett magaddal, így az életeddel sem. Azt fogod tapasztalni, hogy minden cél mögött egy újabb cél áll. És hogy minden teljesítmény öröme azonnal fakulni kezd, abban a pillanatban, amint bekövetkezik. 

Akkor hát miért ne mérnéd sikereidet tartósabb erényekben, mint az a pillanat, amikor elérsz egy-egy célt? Miért ne lennél büszke a bátorságodra és nyitottságodra, amikor új dolgokba kezdesz, vagy a kitartásodra és eltökéltségedre, amellyel átlendülsz az esetleges  akadályokon és kudarcokon?

Miért ne ünnepelnéd sokkal jobban a pillanatokat, amikor felállsz egy-egy nehéz helyzetben, mint ahogy sikereidet ünnepled? Hiszen lássuk be: győzni könnyű. Tisztában lenni a gyengeségeinkkel, de NEM SZÉGYELLNI azokat; komoly erőfeszítés árán átlépni a konfort zónánk határait, nem engedni, hogy a mások ítélkezésétől való félelem megállítson bennünket; szembenézni a tökéletlenségünkkel, hibáinkkal, hiányosságainkkal, de mit sem törődve azokkal mégis belevágni: ezek azok a dolgok, melyekhez valódi erő és tartás szükséges. Azok a dolgok, melyekért valóban felnézhetünk önmagunkra és másokra. 

Ha mindezzel rendelkezel, állítom, hogy már most sikeres vagy, és minden egyéb jönni fog magától. 

Teszek rá, mekkora a szókincsed, vagy hogy hány nyelvtani hibát vétsz! Mindaddig, míg sikerül megértenünk egymást és megértetnünk magunkat, mi a fenét számít? 

Itt vagy, kiállsz magadért, felvállalod magad, megmutatkozol. Készen állsz a tanulásra, készen állsz arra, hogy hibázz, és hogy túllendülj a nehézségeken. 

És mindezért én nagyon felnézek rád. Emellett pedig szemernyi kétségem sincs affelől, hogy rövid időn belül jelentős eredményeket fogsz elérni!

Source: https://hu.pinterest.com/pin/401031541810465899/
  • 3. Fogj hozzá, mielőtt késznek éreznéd magad. 

Majd akkor beszélsz külföldiekkel, ha már folyékonyan és hiba nélkül beszélsz angolul? Veszel magadnak szép új ruhákat, amint eléred az álomalakod? Kipihened magad, amint lejár ez a projekt?

Komolyan kérdezem: miért ne kezdenéd most rögtön?

Az igazság az, hogy csak úgy fogsz megtanulni angolul beszélni, ha beszélsz angolul. Minden egyes nap, amikor arra hivatkozva halogatsz valamit, amit meg szeretnél tenni, hogy még nem állsz készen, egy elszalasztott esély, hogy úgy élj és érezz, ahogy valójában szeretnél, ahelyett, hogy a vélt vagy valós hiányosságaidra fókuszálj. Gondolod, hogy ennek valaha vége lesz, hacsak nem te magad vetsz véget neki?  

Ismétlem: miért ne kezdenéd ma? 

Hadd áruljak el neked valamit: visszanézve, nem vagyok túl büszke egy-egy angolórámra, cikkemre, ünnepi fogásra, vagy bármi egyéb tevékenységemre, melyet “kezdőként” követtem el. 

De állati büszke vagyok a tényre, hogy mégis megcsináltam. 

És hogy nem adtam fel ott és akkor, hanem folytattam a “szerencsétlenkedést”, egész addig, amíg már jól ment a dolog. 

  • 4. Minden pici erőfeszítés számít. Egyszerre csak egy apró lépés kell. 

Amikor nagy elhatározásokra jutunk, hajlamosak vagyunk elhasználni az összes lelkesedésünket és lendületünket az első párszáz méteren. Aztán egyetlen kihagyott nap elég, és az egésznek lőttek. Elkönyveljük kudarcként, és szépen visszakullogunk a régi kis megszokásaink közé. Egyetlen nap, amikor csak 5 perc jutna az edzésre az eltervezett 30, esetleg 60 helyett: sokszor elég is, hogy minden addigi erőfesztést képesek legyünk lehúzni a wc-n emiatt. 5 percért igazán nem érdemes belefogni, nem igaz?

Nos, mi a bullshit szép, magyar megfelelője?

Mesterei vagyunk a kifogásgyártsának, a valódi, mélyreható változások elkerülésének az életünkben. 

Mert az igazság az, hogy 30 perc több ugyan, mint 5, de az 5 még mindig sokkal több, mint a zéró!

Egyetlen botláson nem múlhat a siker! Egy kihagyott nap nem más, mint egy olyan nap, amikor más elfoglaltságod akadt. Remélhetőleg olyasmi, amit igazán meg kellett tenned, vagy ami mégjobb: ami élvezetet és örömet okozott. Mindkettő tökéletesen rendben van. 

Az nincs rendben, hogy emiatt aztán bűntudatot gyártva kattogni kezdj, vagy mégrosszabb esetben feladd az egészet, és belezuhanj egy “nekem soha semmi sem sikerül” típusú önsajnálatba. 

  • 5. A kommunikációnak kevesebb, mint 30 %-a történik szavakkal. 

“Nem tudom olyan árnyaltan kifejezni magam, mint az anyanyelvemen, minek kínlódjak?” “Bármilyen egyszerű dolgot is szeretnék elmondani, úgy érzem, mintha egy kétéves gyerek szintjén állnék – és ez nem túl jó érzés.” “Bizonyára hülyének néznek. Én legalábbis biztosan nem élveznék beszélgetni magammal…”

Nem hinném, hogy meg tudnám számolni, hányszor hallottam ezeket a kifogásokat, amikor egy társaságban a résztvevők mindössze egy “hi”-t, és egy “bye”-t voltak hajlandóak az angol férjem számára kicsikarni magukból. 

Tényleg azt gondolod, hogy a nyelvtanoddal van elfoglalva, miközben te vagy az egyetlen, aki veszi a fáradságot, hogy őt is bevonja egy beszélgetésbe? 

Nélküled már megint eltölthetne egy újabb estét, csendben figyelve, ahogy a többiek jókat nevetnek, beszélgetnek, szemlátomást remekül érzik magukat, míg ő kiszorul mindebből. Tényleg azt gondolod, hogy ha próbálkozol, hülyének néz?

Sőt, továbbmegyek: mit gondolsz, mit kommunikálsz azáltal, hogy nem vagy hajlandó kommunikálni? Különösen, ha hozzávesszük ezt a jelenleg elfogadott tudományos tényállást, hogy ez bizony több, mint 70 %-a annak, ami egy ilyen interakció során kiderül rólad? 

Mi értelme van ismerni az összes szabályt, ha egy beszélgetés során másra sem tudsz figyelni, minthogy jól használod-e őket, vagy hogy vajon idejében eszedbe jut-e majd az összes ismert szó és kifejezés? 

Könyörgöm, állj le ezzel! Nincs szükséged hatalmas szókincsre ahhoz, hogy kedvességet, empátiát, kíváncsiságot tanúsítis, vagy hogy segíteni tudj. 

Pusztán az kell, hogy tudd ki vagy, fogadd el azt, ahol éppen tartasz, és egy kicsit jobban érdekeljen a másik személy, mint a saját, önkorlátozó gondolataid arról, hogy épp miért nem vagy elég jó. 

 

  • 6. Különben is, kik ezek, hogy ítélkezzenek feletted?

Amikor mások rosszindulatú kritikájától tartasz, kérdezd meg magadtól ezeket a kérdéseke:

– fordított helyzetben te elítélnéd a másik személyt? Ugyanazt gondolnád róla, mint amitől tartasz, hogy ő is bizonyára ezt gondolja rólad?

– kedveled azokat a személyeket, akik örömüket lelik a rosszindulatú ítélkezésben?

– tudsz említeni akár egyetlen okot is, amiért engedned kéne, hogy valaki, akit talán még csak nem is kedvelsz, megállítson abban, hogy tanulj, hogy fejlődj, és hogy ezáltal azzá válj, akivé lenni szeretnél?

  • 7. Az öröm jobb, mint a stressz. A vágy jobb, mint a félelem. Az inspiráció jobb, mint a motiváció. És SEMMI sem jobb, mint a szeretet. 

Akik hisznek a pozitív nevelésben és az élményalapú oktatásban (ja, és ha nem emítettem volna, én közéjük tartozom), egyszerűen nem bírják felfogni, hogy a fenébe juthatott valaha bárkinek is az eszébe, hogy más emberi lények tanítására a leghatékonyabb eszköz, ha állandó félelemben tartjuk őket (osztályzatok és megszégyenítés által), és hogy ha el szeretnénk érni, hogy jobban viselkedjenek, előbb azt kell elérnünk, hogy szarul érezzék magukat (büntetés). 

Megvan az az érzés, amit leginkább egy mezőn szökdécselő kiskutya képével lehetne illusztrálni: amikor minden érzékszervedet kiélezve egyszerre szeretnéd magadba fogadni  azt, amivel éppen foglalkozol?

Ismered azt a megállíthatatlan vágyat és kíváncsiságot, amikor felfedezel, amikor mindenképp tovább akarsz menni, amikor tudni akarod, mi vár a kanyaron túl? Átélted valaha, hogy többet tanultál egyetlen beszélgetés során, vagy egy számodra fontos projekten munkálkodva, mint 4 év alatt az iskolapadban? 

Megtapasztalad már, milyen az, ha valódi szenvedélyből csinálsz valamit, és nem azért mert valaki – a párod, a tanárod, a szüleid, a társadalom – elvárják tőled azt? 

Ha bármelyik kérdésre  igennel válaszoltál, pontosan tudod, mennyire más érzés egy tevékenységet szeretettel, élvezettel, szenvedéllyes és valódi jelenléttel végezni, és hogy mekkora lökést ad ez a lelki töltet a teljesítményednek. 

És akkor talán hiszel nekem, ha azt mondom: a legfontosabb feladatunk minden esetben az, hogy ebbe az inspirált állapotba kerüljünk, és ott is tartsuk magunkat. 

Mert ha ez megvan, minden ami ezután jön, már szinte magától bekövetkezik. 

Source: https://www.instagram.com/p/BLLqyhWB2HR/?taken-by=leeyikkeat

Ha szeretnél többet tudni rólam és a módszeremről, kövesd az alábbi linkeket. 

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *